Az idő nem számít?

Sosem felejtem el, amikor 2011-ben egy kéthetes tanulmányúton jártam Angliában Reading város egyetemén, a vendéglátó professzor egy érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmemet. Nevezetesen arra, hogy az ívóvíz és az idő egyre értékesebb lesz az emberiség életében. Nem meglepő, hogy „napjaink rohanó világában” egyre inkább küzdünk azzal, hogy mit tudunk kezdeni a nap 24 órájával. A hatékony időkezelés az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb képessége lett. A time management kurzusok népszerűsége növekszik. A hatékony időgazdálkodás a gazdasági versenyképesség egyik stratégiai alappillérévé vált. A napi feladatlisták készítése és a határidők tartása minden időgazdálkodással foglalkozó tanácsadásban kiemelt helyen szerepel. A hatékony időkezelés azonban a munka világa mellett mindennapi életünk szerves részét is képezi.  Hallgatóim szavaival élve, „minden úgy pörög”. Azt is mondhatjuk, hogy az időnk megfizethetetlen.

Ehhez képest, amikor az egészségügy útvesztőiben barangolunk és próbálunk mindent megtenni a gyógyulásunk érdekében, úgy érezzük, az idő nem számít. Órákat ülünk vizsgálatokra vagy konzultációkra várva. Szögezzük le, hogy ez nem az orvosok és a nővérek hibája. Az egészségügy rendszere nem képes hatékonyan kezelni az időnket.

Mi a helyzet az oktatásban? Nemrégiben az oktatási rendszerben több évtizedig igazgatóként tevékenykedő ismerősömmel egy izgalmas kérdést igyekeztünk megválaszolni. Mennyi időt tölt el egy diák az iskolában a 12 év alatt? Megközelítőleg, hetente 30 órával, tanévenként 36 tanítási héttel számolva, mindezt 12-vel beszorozva 21 960 órát kapunk, ami 913 napnak, körülbelül 3 évnek felel meg.  Három év nem kis idő.

Mivel töltik el idejük nagy részét a diákok az iskolában? Természetesen tanulással. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Különösen egy olyan oktatási rendszerben, amely évtizedek óta küzd a tananyag egyre növekvő mennyiségével. Vajon abból a rengeteg tananyagból mennyi marad meg a diákok fejében, amit nap, mint nap igyekeznek bemagolni és visszamondani. A szóbeli feleletek, az írásbeli dolgozatok és a témazárók már jelezhetik a bajt.

Meglátásom szerint a nagyobb részt biflázással töltött évek jelentős része elvesztegetett idő.  Kissé optimista becslésem szerint a megtanultak közel 10%-a marad meg, bár ez természetesen tanulóként eltérő. Az idő nem számít. Úgy tűnik, hogy hasonló a helyzet az egészségügyi szektorhoz. Ebben az esetben is igaz, hogy nem a pedagógusok és az intézményvezetők hibáztathatók ezért az időpocsékolásért. Az oktatási rendszer egésze. A hatás azonban eltérő.

Az oktatásban ennek a nagyobb részt elvesztegetett 3 évnek a tanulók hosszú távon látják kárát. Nem meglepő módon leginkább a munka világában és az életükben.  Szakmai körökben közismert, hogy az ún. „puha készségek” (soft skillek) vagy más elnevezésekben a szociális, interperszonális készségek 85%-ban meghatározhatják a munka sikerességét. Melyek ezek a készségek? Az egyik legnépszerűbb HR portál szerint a csapatmunka, a kommunikációs készség, a szervező képesség, a rugalmasság, a mobilitás, az érzelmi intelligencia, a motiválhatóság, az asszertivitás, a kreativitás valamint az analitikus és logikus gondolkodás.

Pedagógiai szempontból triviális megállapítás, hogy a fenti készségek fejlesztése időigényes. Ráadásul a hatalmas mennyiségű tananyag nem teszi lehetővé a fejlesztésüket. A munka világának jelzése alapján egyértelmű, ennek lenne értelme. Nem véletlen, hogy az ELEVATE célul tűzte ki az asszertív kommunikáció, a vitakészség, a döntéshozatali képesség, az önismeret és a nyitottság fejlesztését. Mindezt egyénre szabottan, kiscsoportos munkában, jó hangulatban.  A visszajelzések alapján eredményesen és hatékonyan. Mert az idő számít.

Vass Vilmos