Rab Árpád a digitális kultúráról

Rab Árpád, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a digitális kultúra szakértője, az Elevate Budapest Academy csapatának tagja válaszol az Elevate kérdéseire.

 

Tudna mondani egy tipikus példát, ami jellemzően frusztrálja a fiatalokat a digitális kommunikáció során?

Sok a feltételezés. Látom, hogy nem válaszol, és akkor én találom ki, hogy azért nem válaszol, mert haragszik, vagy azért, mert nem ér rá. És ebből sok félreértés adódik, amit meg kell tanulni lemenedzselni. Azt gondolom, hogy a digitális kommunikáció inkább a meglévő frusztrációkat erősítheti fel és nem újakat generál.

 

A digitális metakommunikáció korlátai több félreértéshez vezetnek?

A fiatalok nagyon jól használják az emojikat. Rengeteg mindent ki tudnak fejezni digitális metakommunikációs eszközökkel, hiszen vannak gifek, kis videók, hangüzenetek. Amit így akarnak elmondani, az kevés félreértésre ad lehetőséget. Sokkal inkább azt tapasztaljuk, hogy a való világ metakommunikációjában rosszabbak, mert ott kevesebb a tapasztalatuk.

 

A social media platformokon található kirakat életek frusztrálják a fiatalokat? Kialakul bennük félelem, hogy kimaradnak valamiből?

A különböző social media platformok nyilván az életünk a szebbik felét mutatják. Főleg a kezdetekben volt jellemző, hogy mindenki a sikereit osztotta meg, az életének a nagy élményeit, látványos, érdekes, szórakoztató pillanatait, és ez valóban sokakban okozott szomorúságot, FB depressziót, hogy bezzeg másoknak mennyire tökéletes az élete. Ez azonban sokat változott az elmúlt években. Egyre természetesebb közegünkké válik a digitális tér, és ezért az emberek ma már a szomorúságukat, bosszúságukat is megosztják, már nem olyan jelentős a kirakat élet jelensége.

A média fokozó jellegének azonban vannak negatív hatásai. A közösségi médiában egyre nehezebb kitűnni a zajból. Eleinte elég volt egy jó videó vagy egy jó tréfa. Ahhoz viszont, hogy megint fel tudd kelteni az érdeklődést, mindig egy kicsit tovább kell menni, és emiatt egyre erőszakosabb, egyre durvább, vagy egyre látványosabb tartalmakat kell produkálni. Ezért alakulhatnak ki olyan jelenségek, mint ami a FOMO című filmben is volt.

 

Hallani olyan meglátásokat, melyek szerint a netezés miatt a fiatalok kevesebbet járnak el otthonról, sőt, a körükben nőtt az öngyilkosságok száma. Mit gondol erről?

Valóban olvashatunk arról tanulmányokat, hogy a digitális térben eltöltött több idő okán nőtt az öngyilkosságok száma. Azonban erre ma még nincsenek hiteles adatok; az adatok korrelálnak, de egyáltalán nem biztos, hogy van köztük ok-okozati összefüggés. Ugyanez a helyzet a kevesebb eljárással. Nagyon sok egyéb tényező is okozhatja ezeket. Például a gazdasági recesszió, az ökodepresszió, az, hogy túl sokan vagyunk, túlságosan kiaknázzuk a földet. Ez utóbbi sok fiatalban kelt olyan érzést, hogy az egész emberiség fejlődése megállt.

 

A csetelés leegyszerűsített nyelvezete negatívan hat az élőbeszédre vagy akár a gondolkodási folyamatainkra?

Az, hogy szűkebb-e a szókincsünk, sok mindenen múlik, például azon, hogy mennyit beszélgetünk otthon, mennyit olvasunk. A digitális kultúra elterjedése nagy kihívás elé állította az oktatást is, a diákok már nem olyan motiváltak, hogy tanuljanak, és így nem sajátítanak el olyan mértékű szókincset sem. A gondolkodási folyamatainkra már inkább közvetlen befolyással lehet a digitális eszközökön való csetelés. Például egy találkozó során nem törekszem arra, hogy mindent összeszedetten elmondjak, mert ha valamit elfelejtettem, akkor majd gyorsan megírom a találkozó után a villamoson. Csomó mindent azért nem mesélünk el részletesen, mert inkább megmutatjuk. Régen a viccmesélés műfaj volt, most pedig abból áll, hogy megmutatjuk egymásnak az okostelefonon a mémet és röhögünk. Kevesebb a tudatosság, az összeszedettség a kommunikációnkban, és emiatt sokkal kevésbé megy egymás meggyőzése érvek segítségével, vagy hogy tudjanak koherensen véleményt formálni. Ez komoly munkaerőpiaci hátrányt is jelenthet.

 

Hogyan hat a fiatalok képzelőerejére, kreativitására az, hogy az interneten minden azonnal és készen érkezik?

Régi aggodalom, hogy a digitális kultúra negatívan befolyásolja a képzelőerőt. Már a nyomtatott sajtó általánossá válásakor nagy volt az aggodalom, hogy most akkor már minden le van írva. A TV elterjedésekor pedig csak fokozódtak a félelmek. Ezek csak részben jogosak, hiszen a kreativitásnak új formái jelennek meg. Emellett a képzelet mindig valamiből merítkezik, és most elképesztő széles digitális platformról lehet különböző inspirációkat válogatni. Sokkal inkább tartom a kreativitással kapcsolatban problémának azt, hogy már mindent kitaláltak, minden szembejön velünk, ami visszatarthat az alkotástól. Például milyen jól nézne ki egy ilyen és ilyen rajzfilmfigura, rákeresek, és kiderül, hogy már van ilyen. A sok anyag viszont arra bátoríthat, hogy ne a nulláról alkossak, hanem hozzányúljak valamihez, és azt egészítsem ki. Például egy képből mémet csinálok. Ami jó, és fokozza a kreativitást, hogy ha érdekel valami, akkor primer módon végtelen mennyiségű anyaghoz juthatok, illetve azonnali visszajelzést kaphatok arról, hogy az alkotásom tetszik-e másoknak. A megosztásoknak ma már sokféle platformja létezik, és minden csatornának megvannak a maga közösségei, tehát pl. van, ahol a novelláimat tudom közzétenni. Akik jók, és tényleg jók, és sok munkát raknak bele, azok kiemelkedhetnek.

 

Tudjuk, hogy példamutatással (és nem tiltással) kell a gyereket helyes internethasználatra tanítani. Mit tegyenek azok a szülők, akiknek nem természetes elemük a digitális világ? Ők hogyan tudnak hitelesen példát mutatni?

Az internet az első olyan, mindent felforgató technológia, amely kevesebb, mint egy emberöltő alatt terjedt el, és így nem volt idő arra, hogy a tömeges használatát megelőzően kialakuljon és validálódjon a szabályrendszere. Minden generáció egyszerre kapta meg, és mindenki a saját válaszát adta rá. A szülői mintának nem volt ideje kiforrni, mint ahogy a gyerek mintának sem.

A legfontosabb a szülői minta, példamutatás. Ő leteszi a mobilját vacsora közben és a gyerekével beszélget? Elmennek délután kirándulni vagy mindenki tévézik? Mert ha nem teszi, akkor ne hivatkozzon arra, hogy nem változik semmi és a gyerek naphosszat mobilozik. Az legyen a célom, hogy olyan példát mutassak, amely szép lassan beépül a gyerek személyiségébe, amelyhez később vissza tud nyúlni. Például, ha idegennel beszélsz, legyél érdeklődő, vagy ha leckét írsz, tedd félre a telefonodat, hogy tudj koncentrálni. Az a baj, hogy ezeket a mintákat nagyon sokan nem mutatják meg, mert ez bizony sok erőfeszítést és következetességet kíván.

Fontos, hogy a szülői nevelés ne a szórakozásba, pihenésbe szóljon bele. Érdekesmód a szülők mindig a szabadidőt akarják kontrollálni. Nem azt mondják, hogy most tanulási idő van és ne telefonozz, hanem azt, hogy a szabadidődben ne telefonozz. Nem azt mondják, hogy ennyit játszhatsz, mert utána ki kell takarítanod a szobádat, hanem azt mondják, hogy ne telefonozz. Ahelyett, hogy megtanítanánk: van szabadidő, meg tanulási idő vagy rendrakási idő. Mert később erre lesz szüksége a gyereknek.

Azt is látni kell, hogy ezek az eszközök egyszemélyesek. Ezért úgy tűnik, mintha mindenki csak magával foglalkozna. De ez azért nem igaz. Az, hogy a gyerek az okostelefont nézi, az önmagában nem információ. Azt kell nézni, hogy mit csinál rajta. A barátaival beszélget, esetleg rajzol vagy jó zenét keres? Beszélgessünk a gyerekkel arról, hogy mit és miért csinál.

Az, hogy a gyerek unatkozik, és előveszi a telefonját, kiirthatatlan és nincs is vele semmi baj. Az unatkozás közbeni haszontalan időtöltést minden generáció csinálja a maga módján. Egyébként, ha valami érdekesebb van, a fiatalok sokkal könnyebben teszik félre a telefont, mint a felnőttek. A felnőtteknél inkább jellemző, hogy más elfoglaltság mellet mellékes tevékenységként piszkálják a telefonjukat. Én néha úgy érzem, inkább a felnőtteket kéne edukálni.

 

A fiatalok jelentős része tíznél is több influenszert is követ. Azáltal, hogy a mai világban mindenki lehet tartalom előállító, felhígult a minőség. A fiatalok különbséget tudnak tenni minőség és silányság között?

Picit túlértékeljük az influenszerek jelentőségét és főként a negatív hatását. Mindig is fontos volt, hogy a kis közösségeknek legyen közös médiaélménye. Régen a Szomszédokról vagy a Dallasról beszélgettünk. Ma a fiatalok részben az influenszerekről beszélgetnek. Azt látni kell, hogy akik igazán népszerűek, azok tényleg jók, és nagyon sok munkát és kreativitást tesznek bele. Ezért nem baj, ha ők is minták a fiatalok számára. Persze vannak silány videóbloggerek is, de az igazán sikeresek között nem jellemzőek vagy hamar kifutnak. És amikor a gyerekek próbálkoznak ezzel a műfajjal, az jó, mert közben tanulnak beszélni, videót készíteni, ötletelnek, és rájönnek, hogy ami egyszerűnek tűnik, az nem is az.