Nyílt nap közönség 3

Kereszty Gabriella, az Elevate alapítója elmondta, hogy kurzusaikon azért oktatnak többféle készséget egy csokorban, mert ezek mind kiegészítik és erősítik egymást.

Aki jól érvel, az nagyobb eséllyel lesz meggyőző, vagy aki tisztában van a manipuláció jelenségével, az képes jobb döntéseket hozni.

Gabi elmondta, hogy az Elevate által oktatott készségek birtokában nő a kapcsolatteremtő képesség, ami azért fontos, mert közismert, hogy tinédzser korban a közösséggel való kapcsolat minősége a legfontosabb mozgatórugó.

Kereszty Gabriella
Nyílt nap közönség 1

Sipos Júlia, tudományos újságíró, a Corvinus Egyetem kulturális munkatársa és tudomány-kommunikáció oktatója, az Elevate egyik szakértője szerint hibás az a megközelítés, amely mindent annak rendel alá, hogy a fiatalok majd miként érvényesülnek a munkaerőpiacon.

Az Elevate által oktatott készségek birtokában lévő emberek itt amúgy is sikeresebbek. Ennél sokkal fontosabb szempont az, hogy a jól kommunikáló emberek előtt kinyílik a világ, az színessé, érdekessé, élvezhetővé válik.

Sipos Júlia

Ezt követően tanáraink is bemutatkoztak.

Andó Éva nyelvész, fordító, a Vállalkozási Főiskola volt tanszékvezetője meggyőzően beszélt arról, hogy mivel mindennapjaink során állandó interakcióban vagyunk a minket körülvevő emberekkel, az életminőségünket meghatározó kérdés, hogy miként tudunk kommunikálni.

Sulyok Zsuzsa, az AKG tanára és az ELTE óraadója a képzőművészeti példával illusztrálta a kommunikáció minőségének szerepét. Mitől lesz két, azonos tartalmat feldolgozó festmény közül az egyik silány, míg a másik a lelkünkig hatoló? A válasz sokszor nüanszokon múlik. Zsuzsa azt tekinti missziójának, hogy a rábízott diákok rátaláljanak a saját útjukra, s abban ki tudjanak teljesedni.

Szabó Krisztina kommunikációs szakember, a BME egyetemi tanársegédje amellett érvelt, hogy tudás és készségek csak együtt lehetnek hatásosak.   Krisztina egyetemisták körében tapasztalja, hogy hiába a tudás, sokan nem tudják érthetően megosztani másokkal mondanivalójukat. Hiába nagyon okos valaki, ha a tudását, gondolatait nem tudja érthetően elmondani. Kriszti elsődleges feladatának azt tekinti, hogy ebben segítse a fiatalokat, mert két okos ember közül az fog jobban boldogulni az életben, aki jobban kommunikál.

Tóth Sarolta, a Toldy Ferenc gimnázium tanára a megélés útján való tanulást helyezte előtérbe. Azt értjük meg igazán az életben, az lesz igazán a miénk, amit megélünk, ami átfolyik rajtunk. Ezért is fontos, hogy az Elevate diákjai sok-sok feladat és helyzetgyakorlat segítségével sajátítják el a készségeket.

Nyílt nap - négy tanár
Nyílt nap közönség 2

Végezetül Kereszty Gabriella bemutatta, hogy a tanév során miként építjük egymásra a készségeket.

Dia