Mindig az győz, aki mindent belead.

A prezentáció készségének fejlesztése az Elevate-nél
Dr. Andó Éva
Kilenc hónap. Nem, nem „az a” kilenc, bár ebben a történetben is megszületik valami. De ne szaladjunk ennyire előre.
Kilenc hónappal ezelőtt a szeptember végi fülledt melegben, a Városmajori Gimnázium második emeletének egyik tantermében Al Pacinót nézzük és hallgatjuk, ahogyan győzni küldi csapatát a Minden héten háború kultikus öltözői jelenetében. Egy csoportnyi 14-15 éves kissé gyanakvó, csodálkozó tekintete szegeződik rám. Érzik: igen, ez egy kiemelkedően inspiráló, motiváló beszéd. Az egyik sportoló lány azt mondja, ha így léphetne pályára, ő biztosan győzne. MIÉRT? – kérdezem tőlük. Hogyan állnak a szavak úgy össze, hogy végül nem mondatok puszta sorozata hangzik el, hanem egy ilyen elementáris erejű beszéd? Akkor megígérem nekik, hogy hétről hétre, lépésről lépésre együtt fogjuk felfedezni a titkot. Hogy ne csak érezzék, de tudják és pontosan fogalmazzák is meg, mitől lesz ütős a szöveg.
Sok-sok munkával, játékkal, közös gondolkodással előbb elemeire bontottuk a kirakóst. Megtanulták, hogyan elemezzék hallgatóságukat, hiszen csak empátiával, a befogadókra hangolódva indulhat el egy „jó előadás” felépítése. Gyakoroltuk, hogyan érdemes kezdeni és zárni a megszólalást. Az első pár másodperc dönti el, hogy odafigyelnek-e ránk, meghallgatnak-e minket. S ha meghallgatnak, emlékeznek-e arra, amit mondtuk. Hogyan hagyjunk nyomot a közönség agyában, lelkében? Jó gondolata sok embernek van, az azonban a csomagoláson áll vagy bukik, hogy képesek vagyunk-e visszaidézhető formában továbbítani másoknak üzenetünket.
Írott és beszélt nyelvi szövegek, képek, filmrészletek aprólékos elemzésével jutottunk el oda, hogy az új év beköszöntével a diákok már magabiztosan ismerték fel a meggyőzés eszközeit, és pontosan azonosították a manipulációs technikákat is. Újabb lépcsőfokot jelentett a tudatos alkalmazás begyakorlása.
Az érveléstechnikai alapok elsajátítása döntő fontosságúnak bizonyult a beszédek, kiselőadások tartalmát illetően. A szöveg logikai ívének megrajzolása érvek, ellenérvek és következtetések nélkül lehetetlen volna.
Miközben játszottunk, beszélgettünk, nevettünk és néha komolykodtunk, csapattá is váltunk, ahol lassan-lassan szorongás nélkül végeztünk együtt vicces artikulációs gyakorlatokat, mondtunk egyre gyorsabban nyelvtörőket, mutogattunk szavak nélkül – hiszen a jó előadó a testével is beszél, és legfőbb kifejezőeszköze a hangja.
Eltelt kilenc hónap, a díszlet hasonló. Itt ülünk a gimnázium első emeleti tantermében a júniusi fülledt melegben, és látom, hallom, megszülettek a MIÉRT-re a válaszok. Egymás után sorolják a gyerekek: „kell egy ütős kezdés: meglepő mondat, humor, személyes sztori, kérdés” („de úgy, hogy egyértelmű válasz szülessen a befogadóban” – vág közbe valaki). Már tudják, mitől hiteles az Al Pacino által alakított edző megszólalása, miért hivatkozik saját hibáira, miért túlzó és szenvedélyes a beszéd, és milyen konkrét nyelvi és nonverbális eszközökkel hat egyszerre az értelemre és az érzelemre.
Sok TED-elődást elemeztünk együtt. Az utolsó órákra készülve azt mondtam a csoportomnak: most ti jöttök. Ez lesz a mi saját TED-bulink. Ahol – ahogyan Al Pacino is mondja – „mindig az győz, aki mindent belead.” Akárcsak az életben.