ikonok_ON_OFF_03-03_200x200

KözösAlap-képzés – offline/online
Budapest, Győr, Székesfehérvár, Veszprém

7-12. osztályokba járó diákok számára

Az ELEVATE missziójának tekinti, hogy az egyén- és élményközpontú kommunikációs készségfejlesztést széles körben elérhetővé tegye. Emiatt indítottuk el fő kurzusunk 3 vidéki nagyvárosban (Veszprém, Székesfehérvár, Győr) is elérhető “hibrid” változatát, az egyszerre online és személyes jelenléttel működő KözösAlap-képzést. Az összeállított tananyaggal valamennyi fontos készséget egymásra építve fejlesztjük, így azok mélyre hatóan tudnak beépülni a gyerekek viselkedésébe.

Az egész tanéven átívelő kurzus során találkozunk a gyerekekkel személyesen, képernyőn keresztül valós időben, és előre rögzített, videók formájában is. Ebbe a képzésbe bevontunk egy színészt is külsős előadóként, hogy saját szakmája tapasztalatain és tanácsain keresztül erősítsük a készségfejlesztést. Érintjük mindazt, ami az online és személyes térben létrejövő kommunikáció alapkészletének része: kommunikációs alapok, érvelés, meggyőzés, vita, asszertivitás (önismeret), döntéshozatal, értő figyelem.

ÉLETKORI BEOSZTÁS

Kurzusainkra a diákokat életkor alapján osztjuk be: a 7-9., 10-12. évfolyamokra járó diákok kerülnek egy-egy csoportba.

HELYSZÍN ÉS IDŐPONTOK

A győri és veszprémi képzések 2020 október 3-án, szombaton indulnak, a székesfehérvári és budapesti képzések pedig 2020. október -10-én szombaton.

ÓRÁK

Az év során minden csoport 5 alkalommal (4X60 percen át, 10 perces szünetekkel), szombati napokon tanul személyesen a tanárral, 8 alkalommal pedig másfél órás online tanórák keretében.
A köztes heteken a diáknak a tanár instrukciói alapján előre felvett online tananyagot kell megnéznie és elsajátítania.
A jelentkezést követően elküldjük a képzés részletes menetrendjét.