Biliárd-elméletünk, azaz a kezdőlökés a legfontosabb

A természettudományok csodálatos módon olyan törvényszerűségeket írnak le, amelyek a társadalomra, a szociológiára vagy a tanulásra is érvényesek tudnak lenni. Az entrópia a fizika tudományterületén ismert fogalom. A tudományos megfogalmazása a változás mértéke vagy a termodinamikai valószínűség mértéke. Ez így eléggé homályos, ha nem értünk a fizikához. De menjünk egy kicsit tovább, ássuk bele magunkat a témába! De ne a fizikai, hanem a mindennapi színtéren vizsgálódjunk. Az entrópia valamilyen változást mutat, ami akkor következik be, ha nincs szabályozott rend, ha nincsenek külső behatások. Gondoljunk néhány biliárdgolyóra, amelyeket elejtünk egy üres biliárdasztalon. A golyók szerte gurulnak, mindegyik a maga feje után megy. Lesz az asztalon néhány magányos biliárdgolyó, néhányan leesnek a lyukakba, de egymással semmiféle kapcsolatban nem lesznek. Végül mind megállapodik valahol, és nem mozdul onnan (ez a végső állapot, amit maguktól el tudnak érni), míg nem történik valami. Hogyan lehet ezeket kimozdítani nyugalmi helyzetükből? Például guríthatunk közéjük további társakat vagy lökdöshetjük őket egy irányba, felemelhetjük az asztal egyik oldalát, de össze is gyűjthetjük egy edénybe. Bármilyen változás a helyzetükben csak úgy következhet be, ha valamiféle külső behatás éri őket. Magukban is szépek persze, de együtt sokkal szebbek, sokkal jobban lehet velük játszani, sok mindenre felhasználhatjuk őket.

Valahogy így képzelem én a tanulást. Vannak az emberek, akik csodálatosak önmagukban, de együtt és rendszerezetten sokkal többre képesek, mint az egyesek összességében. Kell valami külső hatás, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy még jobbak, még ügyesebbek lehessünk. A külső hatás alatt nem feltétlenül a motivátorokat értem, hanem sokkal inkább a segítségeket. Hiszen belső motiváció nélkül nem fog sikerülni semmi (ebben azért jelentősen különbözünk a biliárdgolyóktól), de külső segítség és iránymutatás nélkül minden sokkal nehezebb lenne, ha egyáltalán teljesíthető volna.

Nézzük még egyszer a golyóbisokat! Ha az egyiket megmozdítjuk, így az nekilökődik a másiknak, akkor az további ütközéseket is eredményezhet (persze ehhez nem árt, ha elég sűrűn vannak a golyók), és a további ütközések még továbbiakat. Egyre kisebb erővel, lendülettel (most tekintsünk el a fizikai szakszerű megfogalmazástól) csapódnak egymáshoz, de sokáig lehetnek interakciók. Az első golyó hatással lehet a tizedikre is, még ha csak közvetetten is. A hozzáértő játékos úgy tudja mozgásba hozni az első golyót, hogy az továbbiakra is hatással legyen. Az amatőr is próbálkozhat, és akár néha még véletlen sikereket is elérhet.

A tanulásra kész emberek ugyanígy taníthatják egymást, ha kellő ismeretek, rendszerek birtokába kerülnek. Értsük meg, hogy a kezdő lökés nagyon fontos, de nem kell minden egyes golyót egyenként lendületbe hozni, ha kellően magabiztosan indítottuk útjára az elsőt. A tanulás is egy folyamat, amelyhez nagyon sok minden szükséges. Elsősorban olyan készségek, amelyek segítenek a további rendszerek befogadásában. Azaz olyan felület a golyón, ami képes a továbblökődésre.

A lehető legjobbat akkor tesszük önmagunkkal, ha képesek és nyitottak vagyunk a tanulásra. Bárhol és bárkitől. Egy idő után pontosan fogjuk tudni, hogy mire érdemes energiát és időt áldozni. De ehhez szükséges az előképzettség.

Sulyok Pap Zsuzsa