A kíváncsiság előnyei

Gyerekkorunk ismert mondása, aki kíváncsi, hamar megöregszik. Én úgy tapasztalom, hogy aki kíváncsi, fiatal marad. De nem az ifjúságkultuszhoz csatlakoznék, hanem amellett érvelek, hogy milyen sokszor tapasztaltam az előnyét a kíváncsiságomnak. Érdekelt a másik ember, érdekelt a sorsa, a motivációi, a haragja, bánata, és gesztusai, hogyan fejezi ki mindezt.

Hogyan mondja el – akár ismeretlenül a vonaton ülve vagy a mikrofonom előtt a nagyobb nyilvánosság számára, hogy mit gondol a világról, önmagáról.

Már gyerekkoromban is nagyon figyeltem, és unaloműzésből próbáltam kitalálni, hogy a szembejövő mivel foglalkozhat, ki lehet ő, hová igyekezhet, miért szomorú?

Tudjuk, hogy az agy ökonómiája az egyszerűsítés, a sztereotípiák felállítása, hogy hamarabb megértsünk helyzeteket, feldolgozzunk másodpercek alatt információkat – mindezzel segítve egy-egy helyzetben a megoldás megtalálását.

De arra jutottam, hogy az elemi kíváncsiság nagyon is megmutatja, hányféle variáció létezhet- az emberi viselkedésre.  Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem azután a szépirodalomból, és igen, vannak letehetetlen könyvek, amelyek örökre velünk maradnak Mindannyiunknak van ilyen könyvélménye, akár az Utas és holdvilág, az Ulpius testvérek, vagy éppen Roxfort és Lockhart professzor.

Az emberi viselkedés hihetetlen variációs gazdagságának töredéknyi ismerete is hozzásegít a megértéshez, az empátiához, vagy éppen a kapcsolatteremtés képességéhez. Amíg nem szűnik meg ez a kíváncsiság, addig ott az életkedv. Umberto Eco szerint halálunk pillanatáig érdemes azzal áltatni magunkat, hogy valaki csak mond valami értelmeset, hogy ez és ez a könyv, csak jobb, mint a többi… és igen, “Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb”.

Ha sikerül diákjainkban felkelteni a kíváncsiságot, máris megérte. A tudásátadás végül is a kíváncsiság felkeltése, vagy ébrentartása.